Ahogy nekem bevált

november 12, 2008 by hordav

Amikor azon gondolkoztam, hogy egyáltalán tanulnom kéne valami nyelvet, számba vetettem a lehetőségeket, hogy egyszer milyen helyzetbe juthatok a közeljövőben. Általánosként németet kellet tanulnom, de mivel tudtam, hogy egyáltalán nem terveztem sem a munkám (mondjuk, akkor igazán nem lehetett fogalmam a munka mibenlétéről) sem pedig, hogy ott bármit is csináljak, nem is tanultam meg a kötelező vizsgákra épphogy szükségeseknél többet. Aztán idővel már jöhetett az angol.

Persze magánúton, mert ahol továbbtanultam nem kellett idegennyelvet magamba táplálnom. Viszont hiányzott, mert elég sok minden érdekelt és idővel mindig beleütköztem az angolba. Hát otthon vetettem bele magam levelezővel kezdve, amit még nem én rendeltem, hanem volt, aki nemsokkal hamarabb már elkezdte. Így én megkaptam tőle a megtanult leckéit. Elég jól jött, mert így nem kellett gondolkodnom azon, hogy hol is kezdjem el, vagy melyik könyvet, melyik iskolánál szerezzem be.

Tehát ebből kezdtem el tanulgatni. Elég jól indult. Akárcsak egy szorgalmas diák, úgy tanultam az első pár leckét, aztán idővel teljesen lelaposodott. Monoton lecke, monoton előrehaladással. Annyira végül már nem is élveztem és pár hónapra rá abba is hagytam. Az addigi tudásom már azért elég volt, hogy feliratos filmeket is megértsek, és élvezhessem, ha esetleg egy egy jó jelenetnél nem volt időm, vagy kedvem olvasni. Tehát néha-néha felvettem pár új szót, mondatalkotást. Tényként azért megmaradt, hogy elkezdtem, de abbahagytam. Idővel aztán talán a Dragon Ball lehetett az első igazán magyar szemek elé tárt hosszabb, vagy inkább egy örök állandóságnak tartott anime. Mindig is egy különös és érdekes kultúrának tartottam Japánt és szerettem is mindennel foglalkozni, ami kicsit is a szigetországról szólt. A sorozat később abbamaradt nekem meg megmaradtak a könyvek és az időnként róla szóló műsorok. Az internet világában viszont hamar megtaláltam bármit, ami után csak kutattam. Ahol rengeteg anime és manga mellett megtaláltam egy igazi japán nyelviskolát is. A nyelvet piszok mód megakartam mindig is tanulni, de túl nagy diónak tartottam egy európai fejhez. Ami nem azt jelenti, hogy hülyék lennénk hozzá, csak annyira eltérő a két kultúra, hogy szinte ordít. Mivel nagyon megtetszett a japán nyelv, tejesen mindegy volt, hogy milyen nehéz lehet, bele akartam vetni magam. Találhattam valami letölthető tananyagokat a neten, vagy megvehető könyveket a boltokban, ami tanulási célból nézve aztán egyik sem jött be. Én úgy voltam vele, hogy ha már japán, akkor miért nem lehet egyből Japánból tanulni? Addig kerestem a honlapok között, míg végül megtaláltam a JAHUSC japán nyelviskoláját. “Közvetlen Japánból”. Na erre hamar felkaptam a fejem. Választhattam, hogy levelezőn, vagy internetes beszélgetési úton akarok-e tanulni. Mindkettő havi 5000 yen. Úgy voltam vele, hogy nekem már most rendben van.Skype programmal, amolyan mikrofonon keresztüli osztállyal lehetett tanulni heti egy órában az élő online tanulást tekintve.Mivel mindig is levelezőn tanultam, vagy jobban mondva szerettem volna, így azt választottam. Befizettem a tandíjat és egy, két hét múlva már meg is érkezett JAPÁNBÓL a nyelvlecke. A csomag tartalmazta az egy hónapra elosztott 4 nyelvleckét: szavak, mondatalkotás, nyelvi szabályok, segédletek, írás oktató, olvasási gyakorlatok, értés feladatok 4 tesztlap: A félévenként rendezett vizsgákra való felkészítő anyagok. Plusz jár hozzá egy CD is: Szavak és mondatok, értési gyakorlatok, kommentár.Az elküldött japánírást tanító leckék ugyanazok, amikből az ottani diákok is tanulnak, így nem nehéz beleérezni magunkat a helyzetükbe, ami külön jó dolog számomra. Előnye még, hogy nincs időhöz kötve. Egy hónap leckéjét megkapod és tanulod, ahogy te beosztod azt magadnak. De ami meglepett, hogy anélkül, hogy említették volna is hozzátettek a küldeményhez egy ajándéklemezt, mondva, hogy sajnálják, amiért kicsit késett az anyag. Hát ne haragudjunk, de ez egyértelmű, hogy kell egy kis leforgási idő neki. De hogy ezért még ajándékot adnak…hát rendben. Csak megtudtam köszönni. Örültem is neki, mert csak japánban árult AIR c. (a kedvencem) anime filmzenéjét tartalmazta a kapott korong. Kicsit gonoszság, de ezek után késve bár, de befizettem a JAHUSC- nak a tandíjat, aztán mindig jött valami apró ajándék.
Olyan hihetetlen jó leckékkel nem is találkozhattam itthon. Hiragana leckekönyv, mellé hiragana gyakorló. Ugyanez aztán jött kanjiban is. Egyszer kaptam egy olyan kis kulcstartó méretű apró könyvet, ami televolt kis kanji írásokkal. Csak később vettem azt észre, hogy ez egy mini gyakorlő könyvecske. Hát majdnem ledobtam magam, mikor ezt megláttam. Tényleg olyanok jönnek még a lecke mellett amit nem is vár az ember. Már maga a lecke sem az a hétköznapi gyakorlólecke. Belegondolva, hogy nem itthon összeállított japán lecke, hanem egy kint is használatos, valóban az ottani élethez és a diákoknak is leadott leckék alapján készülnek el, amit külön hozzám is mérnek. Figyelembe véve a gyakorlatosságom,  még úgy vettem észre, mintha külön hozzám szólna. Nem semmi azt mondhatom. Viszont akkor sem hasonlítható akármihez. Ez színtiszta japán.
Miközben tanulja az ember érezni is lehet, hogy ezt meglehet tanulni. Úgy teszem, le, hogy holnap is emlékszem rá. Ez sem mindennapi engem ismerve. A JAHUSC tanárai nagyon odafigyelhetnek erre az emberi dologra, mert olyat tudnak tanítani nekem, amit aztán meg is jegyzek. Semmi sablon. Minden ahogy lennie kell.
A levelező nyelvoktatásban még érdekesebb volt, hogy bejárást kaphatok heti egyszer online oktatásra is teljesen ingyen. Ez beletartozik a levelező díjba. Hát éltem is vele. Miközben tanulgatom otthon az anyagot még szombatonként bejárhattam az órákra is ahol már élőben is beszélhettem az eddigi leckéim készítőjével. Sok mindenkivel megismerkedtem. Különböző magyarokkal, külföldi magyarokkal, sőt japánokkal is, akik magyar tanulás céljából vannak az órán időnként. Annyira megtetszett, hogy áttértem levelezőből “szerződéses :)” online tanulóvá. így minden órán ott vagyok, amikor csak rajtam múlik. Ha valamiért kimaradnék az órákról letölthetem az adott lecke anyagát is. Hát ez számomra igen kedves, mert ilyennel nem találkoztam, hogy ami kimarad, azt be is pótolhatom. Nem beszélve arról, hogy a befizetett heti egy óráért soha nem nem csak egy egész órát adnak le. Mindig tovább tart az oktatás valamivel, sőt. Volt, hogy úgy elbeszélgettünk az óra végén a tanárunkkal (aki szintén japán de magyarul beszélgetni vele ugyanúgy lehet, mint itthon bárkivel),yakuza- ákról, ninja- ákról, szamuraj- okról, vagy gesha-ákról, bármiről. Jócskán túl egy az mint 1 óra nyelvlecke.
Emellett csak később tudtam meg, hogy foglalkoznak japán utazással, különböző japán tárgyak beszerzésével is. Én már meg is rendeltettem velük a kedvenc mangám könyvét. Az utazáson is gondolkodok. Arra még gyűjtenem kell kicsit.
Viszont amióta itt tanulok pár hónap alatt sikerült elég sokat haladnom. Sokszor jártam úgy, hogy mondanom kellet valamit és azt sem tudtam honnan, de tudtam rá válaszolni. Nagyon sokszor meglepődök, hogy itt haladni is lehet. Nem utolsó szempont, hogy viszont KÖZVETLEN JAPÁNBÓL.

hordav

dhhorvathdavid@gmail.com







ingyen honlap